Van egy könyv, Jorge Amado Az éjszaka pásztorai c. műve. Elég régen olvastam de a mai napig nem tudok rájönni hogy giccs-e vagy szépirodalom. Valószínűleg mindkettő egyszerre. Olyan, mint egy képek nélküli képregény. Feketével nyomtatva fehér papírra, de a szavak színeivel festve tarkára. Metaforáktól hemzseg az egész könyv, olyanoktól hogy kedvem volt többször is elolvasni egy mondatot és közben azon nevettem hogy bazzz.... ez micsoda fura alak ez az Amado. Nem emlékszem pontosan de azt hiszem a tengert döglött szamárhoz hasonlítja és mégis azt érzi az ember hogy igen, oda akarok menni és mindenképpen látni akarom. Kb. ez a giccs. Meg ez a szépirodalom.